Lotte
2011. 08. 02.

Én és Stella!^^
A mi barátságunk nem a filmekbe illő "meghívlak egy kávéra!" vagy ilyesmiként történt. Sulikezdés...az első évem. Egy házvédő juhászkutyaként foglaltam le egy helyet az ablak mellett, mire váratlanul körbe vett 3 pasi. Most, hogyan teljesüljön egy magam fajta hisztis tinédzser három 15 éves srác között. Azon héten végeérhetetlen csevej volt az abszurd, mivel imádtak beszélni a semmiről az én közelségemben. Mindenki mélyen meghúzódott a tanórákon, míg én a kreativitásomba fektettem minden figyelmemet. Úgy érzetem mintha kirekesztett lennék a tudásommal amit jó formán anime figurákkal közvetítettem. Akkor volt az első alkalom mikor úgy érzetem nem vagyok egyedül. Csodának csodájára megjelent Stella kíváncsi szemekkel érdeklődve a rajzaim iránt. És mily meglepő, mostanra már-már elválaszthatatlanok vagyunk. Azóta már sok mindent megéltünk, mint jó és rossz értelem terén. Már a közös ottavás tervezgetjük, hihetetlen gyors tempóban kezdett a kapcsolatunk jó felé száguldani. Mit is mondjak? Már a kezdetektől ilyen barátokra vágytam, és most az egyszer azt érezem valóban megtalál(tam) őket! :) Egy vidivel is szolgálok: ;)

theme ©