Lotte { : Relatív véglet : }
2012. 05. 25.

Kezd egy kicsit elegem lenni ebből, a folytonos kiba**ással! Nem csak a jegyeim átlaga, és önmagam színdórozása vált hétköznapivá, hanem az is, ami eddig talán még soha nem sújtotta a napjaimat.  Szerencsétlenségemre, hadi lábon állok a szerelemmel is, hisz nem csoda, mert az e fajta érzelmek eddig nem keserítették meg az életemet. Persze, nem meglepő, hogy most zúdul minden a nyakamba, hogy még kilátástalanabb legyen a jövőm. Miért is akadok fent? Talán mert napról napra fokozottabban fáj. Nem is értem, miért én lettem az első áldozat, hiszen nem kerestem a szerelmet. De most, hogy valakibe beleszerettem, aki cseppet sem viszonozza érzelmeimet, még jobban elkeserít. Ideje tehát feladnom az egészet, mert enélkül előbb-utóbb a saját vesztemet nézhetem végig, nyomos stresszel. Jónak illik, ilyenkor erősnek lenni, de mondani persze könnyű. Ha tehettem volna, megosztottam volna vele az érzéseimet, de alig éreztem csekély esélyét annak, hogy ő majd ezt mosolyogva fogja lereagálni. És nincs is ezzel semmi baj, hisz tudom, hogy meg van kötve a keze. Viszont ez, nem jelenti azt, hogy ne kinyissa a száját és közölje velem, hogy: ,, Bocsi, csajszí!! Nem kellesz! " Mindenesetre, a mai naptól fogva kezdem hozzá szoktatni magamat a tényhez, hogy többet soha az életben nem foglalkozom az illetővel! Soha! Zárásul pedig, mindenkinek kívánom, hogy ne járjanak úgy mint szerény személyem, és legalább ti találjátok meg a hercegeteket.
Bye

theme ©