Lotte Újdonság! ••~
2013. 03. 03.

Ma különleges áhíttatal ugrok neki ennek a bejegyzésnek. Úgy gondolom, a szokásos posztjaimat talán kicsit feldobná ha fikciókat vegyesítenék bele. Úgymond fantáziával teli, mintha egy jó kis könyvet olvasna az ember. ^^ Persze mivel fikció, ezért nem valóságos, azaz nem történt meg velem. (Bár a remény megmarad.) xD Akkor ez lesz az első teszt alany bejegyzésem. Ha tetszik elolvasod, oké. Ha nem az is oké. Nem fogok rosszul álmodni, nyugi! ;)

2013.03.03Ma ismét Seungri napot tartok. Ez részben az jelenti, vele töltöm a napomat. Gyakorlatilag beüllünk egy kávézóba, vagy elmegyünk egy kínaiba. Aztán a többi jön magától. Mikor elsőre felhívtam, már akkor tudtam, ő is találkozni akar velem. Szóval, hagyomány hűen elmentünk a legközelebbi kávézóba. Seungri természetesen megint késett. Viszont kárpótlásul egy doboz csokis és rózsaszín mázos fánkkal érkezett a kezében. Hmm...nagyon fincsi volt! ^^ Beszélgetésünk javarészt arról szólt, mit csináltunk az elmúlt napokban. Naná, hogy az ő meséje tért el a hétköznapitól, hiszen ő a sztár nem én. De mivel igen jó barátok vagyunk, ennek tekintében, megígérte mindig jó barátok leszünk. Milyen szép! :-) Aztán, egy váratlan fordulatként közölte velem, hogy 2 nap múlva ellátogat japánban. Mit mondjak? Tényleg rosszul fogadtam a hírt. Elkeseredtem, de tudtam jól, hogy ez nem végleges búcsú. Hiszen utána ismét találkozunk.


Szval...miután úgy éreztünk, hogy telelaktunk és kibeszéltünk magunkat, döntötünk úgy hogy kicsit sétálunk a város utcáin. Olyan szórakoztató vele együtt logni, sőt még kaptam egy ajándékot is. Pocky-t! *-* Ami egy csokiba mártott pálcika! Nagyon finom! Köszönöm szépen, Ri! Azt is hozzátett, hogy majd japánból is hoz majd nekem valami szuveníe-féleséget! :0 Hát kell ennél jobb barát? ;) Oké...már akkor kezdett korán sötétedni, így kénytelenek voltunk metróra szállni, hogy idejében haza menjünk. Miután haza kisért válltunk el egymástól egy számomra igen szoros öleléssel. Lehet, hogy tényleg egy nehéz itt hagynia? Nos, nem tudhatom biztosra...


Miután elválltunk, olyan 20.00 tájban még felhívtam Stellát, hogy tudassam vele, hogy Seungri elmegy. Kishíján elájult nekem a telefonban, de miután közöltem vele, hogy haza is jön, igába szállt a bátorság. :P Holnapra be pedig beiktatott, egy G-dragon talira vele! Pompás! -.-' nem mintha nem szeretném, de olyan kínos végig nézni, ahogy Stella látványosan vonzódik GD-hez! xD Egyébként, ő valójában Seungrit szereti, de ki hogy válogatja! :-) Nála nem mer annyira bepróbálkozni, mivel ő a legjobb barátom. ;)


Ennyi volna a tegnapi napom beszámolója! Holnap suli...jó sulikezdét! xP

theme ©