Lotte FFxv Fikció ❚part one❚
2015. 04. 12.

❝Everybody wants to rule this world!❞

 A dimenzió valós részét élem. Mindezidáig azt hittem. Az érem két oldala hasonló formát ölt, ugyanakkor két eltérő mintát hordoz. Az anyagiasnak hitt nagy világban, az egyetlen értékmérő az emberek önzőségéből fakad. A jobb megélhetést hirdetik, miközben tudatlanul lerombolják mások egy életen át kidolgozott megélhetését. Mentegetőzvén, hogy ők nem akartak rosszat. Mégis...napi rendszerességgel újra - és újra megteszik. Csak fel kell idéznünk, azt az elhallgatott köszönetet amit a boltosnak mondunk búcsúzásul minden reggel. Vagy amikor a buszon kényelmesebbnek érezzük a helyünket mintsem hogy átadjuk azt egy öregebbnek, megtisztelve amiért fáradtságos munkájával élte le az életét, hogy egy nemzedéknek könnyebb legyen. Persze, ezek még nem hordoznak akkor fájdalmas károkat, hogy az emberek végre szembesüljenek céltalan életeszményükkel.

 Minden reggel próbálok úgy tenni, mintha többet adhatnék ennek a rémisztően megtévesztő társadalomnak. Minden helyzetet kihasználok, hogy apró figyelmet vagy kedvességet tanúsítsak. Még akkor is, mikor ez a lohasztó életérzés elkap. Mit ad az ember ennek a tökéletes harmóniák között fenntartott életnek? Egyre többször úgy érzem, csak rosszaságot, ármányt és gyilkosságot. Sosem fért a fejembe, hogy ember miként veszi magát rá az ölésre. Mikor érzi azt, hogy az ő élete másokéval nem egyenlíthető össze. Mikor gondolja ostobán úgy, hogy titkon jót tesz az emberiségnek azzal, hogy egy életet elvesz? Ha nem akarom a semmiségbe hallatni a kérdéseimet, Ő vele kéne tárgyaljak erről személyesen. Egyedül Ő tudna helyes válaszokkal ellátni engem. Hiszen ő már ennek az érzésnek birtokosává érett.

Beszélnünk kell!
✓ Látta: 09.34


Apámat meggyilkolták...és ma jutott a fülembe aggasztó halálhíre.


13.20-kor. 2 óránál.


A belvárosi parkban...minden kérdésedre választ adok.


Nem akarok sajnálokozó pillantásokat és részvétnyilvánításokat...csak azt hogy végre pontos légy!
✓ Látta: 13.32


Nem tudom miért pont őt tűztem ki választ-adó alanyként feszengő kérdéseimnek levetésére. Lehet kétségbeesem, vagy a rémhírek miatt, melyek meggyőztek arról, Ő első-kézből tudja mivel jár az efféle. A visszatartó erő azt ordította bennem, a legéhesebb farkast hívtam békés-társalgásra. Egy igazi gyilkost, aki ráadásul még önzetlenül megosztja bűnős érzéseit a kíváncsi bárányokkal. Ez még nem illik a pszichopata leírásba. A pontatlan annál jóval jobb leíró jelzője. Egyszer-kétszer felmerült bennem, talán épp gyilkolás közben zavarom fel akaratos kérdéseimmel. Mindezek ellenére, kitartok mellette. Mert még azelőtt ismertem mikor ezt a gyilkos ösztönt megízlelte. Jóval előtte...s akkor kényszerből is úgy kellett rá tekintenem, mint egy hercegre. Mert valóban az. Egy sötét maffia hercege.
Abban tér el az ismert hercegektől, részben, hogy sokkal sötétebb befolyásolhatóság áll mögötte. A herceg titulus hasonlóan kötelezi őt is mint a történelemben élt elődeit, hogy jót cselekedjen...és a jóért való cselekvés gyakrabban hoz gyilkos döntéseket. Az élet egy testbe zárt kétpólusú paradoxonja. Kitudná precízen elbírálni, hogy a jó vagy a rossz oldalt szolgálja? Mikor Ő maga se tudja melyik oldal szerepében képviselteti magát. Ezért is van bennem meg az a merész bátorság, hogy kérdőre vonjam. Már az elején letisztáztam magamban, hogy talán az utolsó cselekvésemet készülök beteljesíteni előtte. Én azonban mindig is optimista szemlélettel közelítettem meg a dolgokat. Mondván, ha megakart volna ölni, már rég megtehette volna. Így a sikert nagyobb esélynek éreztem, ami legalább ellensúlyozta a félelem-érzetemet.
Késik...ismét, immáron harmadjára, zsinórban. Nem vagyok egészen tisztában, egy herceg időbeosztásával...de kezd nevetségessé válni, hogy nő létemre órákat kell rostokolnom egy férfira. Mikor az etikett szerint ennek pont fordítva kéne történnie. Becslésem nincs mi foglalja le ennyire. A számon-kérő botrányozást azonban ma, bajt megelőző célokból most elnapolom. Úgy ülök ezen kényelmetlen, hideg fapadon mint egy szürke egér ragadozójának csapdájában. Felkészülten várva, mikor tűnik fel a maga sajátos eleganciájával a vadász, fekete Audi-ájában begördülve a  közeli parkolóba. Abban a pillanatban, mikor az autó biztos helyet talált, a mély, zümmögő búrúgása abbamarad. Míg végezetül kiszáll Ő, a kemény, nemesi rangot sugalló fekete öltényében egy aznap mellérendelt testőrével. Ma azonban erre a káprázatos bevonulóra többet kell várni mint korábban. Aztán, a leggémberítőbb testpózban, meghallom az előkelő járgány jellegzetes motorzúgását. Épp úgy történik minden, ahogy előbb felelevenítettem az emlékezetemben. A krómos lakkréteg csillogása valósággal elrabolja minden járókelő tekintetét, köztük az enyémet is. A motor csakhamar leáll...és sok elunott perc eltelte után megpillantom őt, ismét egy beazonosíthatatlanan testőr kíséretében. Ő még nem szúrt ki engem, szabad kezet nyújtva, hogy én tovább tartsam rajta a szemeimet mint az egy hercegnek megengedett. Ha létezne fekete hattyú bőrbe bújtatott jaguár...ő minden bizonnyal ezt a különleges fajt testesítené meg az emberiség előtt. A saját stílusú szexepil ott üvöltött minden arcvonásában, mérnöki-pontossággal beállított hajszálában és bolygón-túli igéző, kék szempárjában. Kelletlenül is azt tévhitet erősítette meg, mintha az egyik címlap oldaláról szalajtották volna, a tökéletes gyilkos névjegyétől egy pillanatra eltekintve. Akár egy szirén. Egy férfi szirén.
Észrevett. Térdeim mechanikus vas-kapuként záródnak össze, egy kissé meggörnyesztve a gerincemet. Ilyen érzés, ha a préda szembesül, hogy ragadozója becserkésző-territóriumába lépett. Felállnék én, hiszen egy herceg megjelenését kötelező lenne megtisztelnem. De nem sikerül. Helyette vészt-jósló bátorsággal megkockáztattam egy durcás fintort. Pár méternyire áll meg előttem, miután lesütöm a szemeimet.
- Elmehet. - ad felséghez hasonló lejtéssel utasítást az alkalmazottjának. Egyedüli, közeledő léptei hallatára, elfordítanom a fejemet keletnek, 10 óra irányába. A csillogóra kifényesített alkalmi cipő hangja hirtelen megszakad. A csendes moraj, direkt arra utasít, hogy felemeljem rá a tekintetemet, de nem engedek. A bocsánatkérő monológ megtörténtéhez azonban egy teljes élet sem elégséges.
- Ha elülnél, akkor nem is rabolnám tovább az idődet. - felelem még keletnek fordítva az fejemet. A helyeselő igent félretéve, észlelem, hogy leül mellém, olyan hallgatag szófogságban, mint egy hóhér áldozatának akasztás alatt.
- Akkor kezdj bele! - parancsoló hangnemén érződik a türelmetlenség és érdeklődés kettőssége. A türelmetlenséget mintha egy leheletnyit dominánsabbnak érzeném.
- A rendőrségtől tíz órakor jött egy bejelentés, amit a halotti-kém utolsó feljegyzései által írtak meg...úgy vélik apámnak nem volt öngyilkos szándékai, ami a testén is egyértelműen látszott... - mondtad végeztére akaratlanul is elcsuklott a hangom, holott épp azon voltam, hogy az érzéseimet ne szőjem bele a mondataimba.
- Inkább azt mond el, mi nem illik képbe! - kapom újból a ingerlény utasítást tőle, ami azonnal kiűzi belőlem a felinduló érzelmeket.
- ...száznál is több kés szúrás...ugye tudod mit jelent ez? - kérdésemet hozzá szegezve, végül ráemelem a tekintetem. Ő tükörképet idéző, ellenkező mozdulattal ragasztja a szemeit az aszfaltra, gondolataimban zavart és nyugtalanságot ébresztve. - ...mert ez szinte elképzelhetetlen...hiszen ugyanazt a klánt szolgálja! - teszem hozzá, ugyan ezzel néma aggodalmasságát nem szüntetem meg továbbra sem az arcán.
- Noctis - a felség szaknevet habozás nélkül eldobom, mikor az  elhúzódó szótlanságával teljesen megrémíti a természetemet. De még a megszólítás közepénél hirtelen felindulásból kezén ragad, anélkül hogy elosztatná kétségeimet az aggodalom felől.
- Velem kell jönnöd! - a parancsolás elég egyoldalúan hangzott. Az ellenkezőjét sem tehettem, mikor már a kocsitól pár méterrel átvonszolt a park túlsó-felére. Felzaklatott, spontán cselekvésével, felébresztette bennem a menekülő rabot.
- Nem!! - álltam ellent az akaratos húzó-erőnek. Önfejű ellenszegülésemre, gyilkos nézést erőszakoltam ki a pillantásából, miközben kezével mégmindig indulásra biztatott.
- Addig nem, ameddig el nem mondod, mit tudtál meg amit én még nem! - nem bölcs dolog, egy legfelsőbb osztállyal türelem-bárbajt vívni. Nem bölcs annak, aki gyáván a fejét véti. De Ő hercegsége épp ezt a magatartást irigyelte bennem. 1 évvel előtte volt a napja, hogy ezt bevallotta nekem.
- Hát nem egyértelmű?! - láttam ahogy fekete szemöldökei össze kapcsolódnak, ölésre kész tekintete felett. Így sem volt egyértelmű levonom a véresen komoly üzenetet.
- Polgár-háború közeleg!! - a kijelentés hatására a számon azonnal kikerekedett a döbbenet. Sosem hittem volna, a legvadabb álmaiban sem, hogy ilyen hamar bekövetkezik az, ami későbbi évtizedekre volt prófétálva.


to be continued...

Címkék:

theme ©