Hogy miért is éreztem fontosnak kihangsúlyozni a forró csokit? Mert egy nosztalgikus napot, csakis a meleg szoba és azt kísérő forró csoki társasága teheti teljessé. A következőkben, zenei aláfestésként ajánlom Felix Jaehn - Ain't nobody című számát, ahogy már a címben is megjelenítettem, egy meleg kakaó vagy forró csoki kíséretében. FIGYELEM! Hosszú lett + 2 saját kép és egy hivatalos!

De ahogy ígértem, most beszámolok a péntek délután történtekről. S mielőtt ténylegesen bele is kezdek, nem árt tudni némi háttér információt a megemlítésre szolgáló alanyunkról, névszerint Bernáth Józsefről. (Nagy vonalakban) Hiteles portárokról összegyűjtött információkat osztok most veletek. Egyszóval féltetlen titok-tartásotok kérem most tőletek. Csak mert maga a séf úr is szeretné ha "nem folyna bele túlságosan a bulvárba". Tartsuk tiszteletbe a kérését.
Amit tudni kell, hogy három ország (Franciaország, Anglia, Magyarország) elismert séféről beszélünk, aki idén tölti a 34. születésnapját. Komolyabban 24 éves korától kezdődően kezdett foglalkozni a főzéssel. Főzési tapasztalatainak többségét Lyonban szerezte. A konyha iránti szeretetét anyja által szerette meg. A család 4 fiútestvérrel bővelkedik, így alapvető volt a konyhában segédkezet nyújtani az édesanyjuknak. A testvérek között ő a legfiatalabb. Sajnos már az anyukája nem él. Isten nyugosztalja! Most jelenleg egy angol konyhában dolgozik mint hivatásos séf. Azonban az utóbbi három évben, a Konyhafőnök forgatásai miatt, ideiglenesen felbontatta a munkaviszonyát a munkahelyén. Idén sikerült kiadnia első könyvét, ami rendkívül nagy sikernek örvend. 

És itt érdemes most bekapcsolni az én történetemet. 

2015. december negyedikén, egy decemberhez képest meleg napon, jómagam Pestre utaztam. Azon a napon kétszeres izgalomban ültem a vonatra, ami azonnal a keletibe suhant velem. A keletibe érve, azonnal a piros kis tovalöködére ültem (M2 metró), a Blahát végállomásnak kitűzve. Onnan, már csak a 4-6 villamosra kellett átszállnom, aminek a végállomása a Móricz Zsigmond kör tere volt. Hasonló nevű volt a helyszín is ahol a dedikálást folyt. Szóval nem volt lehetőség eltéveszteni az odavezető utat, még egy vidékinek sem. A helyszín a Móricz Zsigmond könyvesbolt volt. Azon az utcasoron, már a kirakott nagyméretű plakátok is előre-jelezték hogy bizony "az" a séf fog dedikálni. A vérnyomásom akkor már 180-ra szökött. Nem mértem, de biztosan elérte a felső határt. Nekem egy órával előbb kellett megérkeznem. Így volt kiadva az utasítás. Akkor még nem értettem, miért. Utána kezdtem megérteni, mikor beléptem az ajtón. Köpni, nyelni nem volt időm, mikor a belépést követően már valós méreteiben pillanthattam meg a séfet. Alig pár méterrel tőlem. Mellette állt a könyvesbolt tulajdonosa és személyes menedzsere, akinek valódi nevét titoktartási kötelezettség miatt nem adhatok ki. A belépést követően a könyvesbolt tulaja fogadott elsőként, aki készségesen le is segítette rólam a téli kabátomat. Utána következett egy illemnek megfelelő bemutatkozás a többiekkel, köztük a séffel is. A séf között valahogy így zajlott le:
- Bernáth József! - *erőteljes mégis magabiztos kézfogás.*
- Ábrahám Lotti. -  *viszonzás a kézfogásra, majd egy gyorsan leplezett pirulás.*
- Lotti? A konyhafőnök juniorban volt szerencsém egy másik Lottihoz.
- Igen, én pontosan neki szurkoltam. *némi fázis késéssel feleltem, amire egy halható de rövid kuncogás volt a válasz.*
Ez volt az első tényleges, személyes érintkezésem a séffel. Miután a többi jelenlévőnek is bemutatkoztam, kénytelen voltam azzal szembesülni, hogy a séf magassága sokkalta kisebb volt mint ahogy én azt elképzeltem. Innen is jön az a klisé, hogy a TV-ben minden nagyobbnak tűnik. Ez valóban igaz! Persze nem mondom, hogy nagyon alacsony lenne. De sacra 175-nek vagy pár cm-el nagyobbnak tippelném meg. Úgy, hogy nem is volt rajtam magassarkú. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az első évadhoz képest kicsit "kiteljesedett" a séf. De szerintem neki ez a némi súlyfelesleg teljesen jól áll. "Hiába, aki jól főz annak ez a rokka orsója!" Első benyomásra engem meggyőzött. Nyílt volt, és halhatóan humoros. A menedzserének is volt egy olyan elszólása, hogy: "ha ma este nem jutnék haza, foglalj nekem egy kietlen karton lapot valamelyik aluljáróban!" Nem az erőltetett fajta humora van. Hanem a spontán fajta. 
A bemutatkozást letudva, már a tulaj azonnal is be is állított a standba (a bolt közepén), aminek a tetején nagy felirattal az volt írva, hogy VÍZ. Akkor vettem észre, hogy nem csak én fogok 3 órán keresztül egy helyen rostokolni. Volt egy "társam", akinek sajnos a családnevét kevésbé, de a keresztnevét sikerült megjegyeznem. Renáta. 17 éves gimnazista. A legjobb párosítás ha fanatikus rajongót akar látni az ember! Egyszóval, idegtépő volt már csak mellette állni is. Mert állandóan azt hajtogatta: "mennyire oda vagyok érte! Milyen jó pasi..." és ehhez hasonló nyáltúltengéses monológok. 17 éves létére egy igazán kiforrott férfi kegyeit akarta elnyerni. Mikor ő még csak az iskola padban nyomkodta a tuti-szupcsi Iphoneját. Mielőtt megnyílt volna az ajtó a közönség előtt, csak azt kellett hallgatnom, hogy mennyire / milyen szinten / és formában van oda a séfért. Hát mondhatom, elég lélek-fárasztó volt. Pedig még nem is kezdődött el igazán a munka. Aztán végre betértek az első dedikálásra váró emberek. A korosztály kitért a kis gyerekesektől egészen a 40-50-nél idősebb nőkig. Alig láttam férfit. S azok a kevesek is, - akiket véletlenül befújt a szél - az asszony erőltetésére jelentek meg. De a nagy többség az ilyen 16-25 közötti csitrikből állt, akik jellegzetesen olyan frusztrálóan kuncogtak, mikor a séf elmosolyodott. Én inkább úgy éreztem, hogy valójában rajtuk mulatott annyit. Persze a víz az fogyott rendesen. Olyannyira, hogy a kint álló ember-tömeghez is ki kellett szaladnom. Hogy azért mégse legyenek rosszul mikor kemény 10-15 perceket kellett várni míg sorra kerülnek. Aki betért a könyvesboltba, az vagy pusztán azért jött, hogy meghirdesse single státuszát a séfnél, vagy ténylegesen szakmai csodálója Bernáth Józsefnek. A legtöbb az előbbit képviselte. Nekem is teljesen szokatlan volt, - a TV-ben szigorúnak és határozottnak látott séfet, - zavarban látni. Ő maga sem tudott igazán megbirkózni ezzel, a kinézetbeli nagy imádattal. Jogos a megbotrányozás! Hiszen az embert nem csak a kinézete alapján, hanem elsősorban szakmai sikereiért ismerje el az ember! Nah azon a dedikáláson pont az ellenkezője következett be. Voltak olyan emberek, akiken őszintén látszott, hogy elismerik és örülnek a sikerének. De egyesek olyan kérdésekkel álltak élébe, mint például: "Ha ezen szakon végeztem, akkor lehetek olyan sikeres mint te?" Az emberi kilátástalanság példánya. Erre a séf sem tudott kimerítő válasszal szolgálni. Meg is értem, hiszen nem egy két lábon-járó enciklopédia, hogy mindenre tudja a megfelelő választ. De a sok sokk mellett, voltak nagyon örömteli és vicces pillanatok is. Például az, hogy elő-mikulás alkalmából az emberek sok csokival és meglepetéssel látták el. Olyan boldog pillantással tudott nézni, mikor valaki egy darab csokit nyújtott át neki, mintha eddig soha életében nem kapott volna semmit. Nagyon hálás volt az emberek kedvességének. 


Nem volt érezhető, de már amikor a mikulás-csomagok osztogatására került sor, már javában 19.30 volt. S talán azért csúsztunk ki egy kicsit az időből, mert a dedikálás mellett a fotó-készítés is fontos perceket vett el. Mert ugye mindenki akart egy emlékezetes képet! Így a vége-felé irdatlan tempót kellett diktálni. Mert 20.00-kor tovább kellett volna állni a séfnek. De még így is, előzékeny természetének köszönhetően belement, hogy még egy fél órát marad. Ez a gyors tempó azonban őt is kifárasztotta. Olyannyira, hogy oda jött a Vizes standhoz, hogy ő is lehajtson gyorsan egy pohárral. De én mázlista, nem úsztam meg kommentár nélkül. Mert szabályosan így jött oda hozzám, hogy:
- Milyen alacsony vagy! *semmi köszönöm, vagy hello. xDD*
- Már megbocsásson, de szerintem maga nőtt túl nagyra! *kontrázok rá spontán olyan hangnemben mint ő, amit egy hangos és kifejező nevetés követett.*
Ez volt a második alkalom, hogy megnevetettem. És ezért, belül, nagyon is örült a szívem. Ezt követően került sor a szomorú és búcsúzós részre. Amilyen gyorsan elment az utolsó 30 perc, úgy távozott a séf és a menedzsere a boltból, persze egy másik kijáraton, ahol a tömeg nem sorfalként tömörült össze. Jómagam és Renáta, a bolt tulajdonos kérésére összetakarítottunk, s mikor már az utolsó ember is kitért az üzletből, megkaptunk a fizetésünk. 

Most így visszagondolva, mázlistának mondhatom magam. Hiszen ez a munka sem volt úgy meghirdetve, hogy "gyere itt vagyunk". Hanem egy sorsolás alapján döntötték el, több ezer jelentkező között, hogy ki rá az alkalmas. Mikor engem felhívtak az öröm hírrel, voltam olyan merész, hogy kérdőre vontam, hogy mi alapján döntöttek mellettem. Erre pedig ők úgy válaszoltak: "a Facebookod alapján nagyon szimpatikusnak talált a zsűri.

- nos, ezekután megéri figyelni mit raksz ki az üzenő-faladra! ;)

Egy csodás nap! Köszönöm.

Címkék: , ,

theme ©